Egyikük pedig, egy törvénytudó, kísérteni akarta őt, és megkérdezte tőle:"Mester, melyik a nagy parancsolat a törvényben?" Jézus így válaszolt: "Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és a nagy parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták."
Szeretett Testvérek!
Nem értek túl sokat a joghoz, annyit azonban tudok, hogy ha valamilyen szervezetet létre akarnak hozni, vagy ha valaki egy új céget akar alapítani, akkor mindenképpen szükség van ún. alapító okirat létrehozására. Az alapító okiratban le kell fektetni többekközött a létrehozó adatait, és a célkitűzéseit. Ez az az irat, amire a későbbiek folyamán mindig lehet hivatkozni. Ehhez kell mérni az adott mozgalom tevékenységét és ez alapján lehet megvizsgálni, vagy ha úgy tetszik számonkérni a működését. Ha valaki feltenné a kérdést, hogy –amennyiben létezik egyáltalán ilyen- mit nevezhetnénk a kereszténység alapító okiratának, akkor én azt mondanám, hogy Jézus kettős parancsolatát. Mert benne van mindaz, amit Jézus az ember elé tár. Egyszerre jelenik meg benne az a működési elv, amit Jézus hirdetett, és maga a cél is.
Múlt héten arról beszéltünk, hogy a farizeusok próbálják sarokba szorítani Jézust a szombat kérdésével. Jézus azonban ügyesen megadja nekik a választ: Nem az ember lett a szombatért, hanem a szombat lett az emberért, és hogy mindezt valóban így is gondolja, egy beteg ember meggyógyításán keresztül mutatja be. Erről volt szó múlt héten. De úgy tünik, hogy a bölcs írástudok nem adták fel, hanem továbbra is, és folyamatosan tesztelik Jézust.
Talán tőlünk sem áll távol ez a magatartás. Mi is mindent tesztelünk. Tesztnek vetjük alá pl. azokat a termékeket, amiket megvásárolunk. És valljuk be, sokkal jobban hiszünk azoknak a cégeknek, akik ilyen-olyan teszttel bizonyítják, hogy az ő portékájuk miért jobb, mint a másé. Csak egy példa. Most, hogy beköszöntött a hideg idő, el kellett mennem őszi cipőt vásárolni. Olyat szerettem volna, ami zárt, nem ázik be, strapabíró, és persze évekig kitart. Az egyik üzletben érdekes látvány fogadott: egy akváriumban halak úszkáltak egy cipőt körbe-körbe. Nem értettem a képet, ezért megkérdeztem az eladótól, hogy ez csak dekoráció –ma már semmin sem lepődik meg az ember alapon-, vagy van valami egyéb célja is ennek az akváriumban lévő cipőnek? Azt válaszolta, hogy ezzel szeretnék bemutatni, hogy ez a cipő bizony még akkor sem ázik be, ha egy vízzel teli akváriumba rakják, egyszóval tesztelték a cipőt, hogy amikor a vásárló belép az üzletbe láthassa, sőt meggyőződhessen arról, hogy igaz, amit az áruval kapcsolatban állít a gyártó cég.
De nemcsak a termékeket teszteljük, hanem nagyon sokszor egymást is. Ha megteszed értem ezt és ezt, akkor elhiszem, hogy szeretsz és fontos vagyok neked.
És az az igazság Testvérek, hogy a termékek és egymás tesztelésén túl, nagyon sokszor magát az Istent is teszteljük. Hányszor imádkoztunk már úgy, hogy „ha ezt vagy azt megadod nekem, akkor mostmár aztán igazán hinni fogok benned, és elhiszem, hogy minden a hatalmadban áll!” Aztán ha nem teljesíti Isten mindazt, amit kértünk, ha nem úgy működik, mint egy üdítős autómata, akkor jól kiszúrunk vele, és hátat fordítunk neki. Ám ha megadja szívünk kérését, és úgy érezzük meghallgatta imádságunkat, nos, nagyon sokszor az ígéretünk, a fogadkozásunk akkor is csak éppen addig tart. Megfeledkezünk ígéretünkről, és minden kezdődik előről. Hányszor vagyunk kitéve efféle kísértéseknek! Hányszor vagyunk úgy, hogy Istent azért szeretjük, azért ragaszkodunk hozzá, mert ezt vagy azt megtesz nekünk. Mintha lekenyerezhetnénk őt ígéreteinkkel. Csak az a baj ezzel a fajta okoskodással Testvérk, hogy nem az Istennek van szüksége ránk, hanem nekünk van szükségünk Istenre. Nem szúrunk ki vele akkor, ha elfordulunk tőle, ha nem Ő az életünk középpontja, de magunkkal annál inkább. Jó ha ezen el tudunk gondolkodni, és jó, ha megértjük végre, hogy Isten önmagában és önmagától Isten, nem pedig attól, hogy mi azzá tesszük-e őt, annak gondoljuk-e őt, vagy sem.
De térjünk vissza alapigénkhez.
Jézust is tesztelték, nem is egy ízben. Felolvasott szakaszunk előtt éppen a szaddúceusok. Ők voltak a zsidó nép között az a felekezet, az a csoport, akik nem hittek a feltámadásban. Éppen ezért már a kérdés is irreális, amivel Jézusnál bepróbálkoznak, mert azt kérdezik meg tőle, hogy ha egy asszonynak 7 férje volt itt a földön, haláluk után a feltámadáskor a hét közül, melyiknek lesz a felesége? Jézus ügyesen helyre teszi őket, és azt mondja nekik, hogy tévelyegtek, mert nem ismeritek az írást. Mert a feltámadáskor az emberek már nem nősülnek, férjhez sem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok.
Ezt követően, mikor a farizeusok tudomást szereztek arról, hogy Jézus hogyan rakta helyre a szadduceusokat ők is köréje gyűltek és ismét tesztelni próbálták. Az egyik törvénytudó kísértő szándékkal azt kérdezte tőle, melyik a nagy parancsolat a törvényben. Ezt a kérdést még akár jószándékúnak és komlynak is gondolhatnánk. Hiszen a zsidó kegyesség számára égetően fontos volt, hogy megállapítsa, melyek a „nagyok” a parancsolatok közül. Isten törvényét, a Tíz parancsolatot felbontották 248 parancsolatra, és 365 tilalomra. E 613 „isteni” rendelkezés átláthatatlan sokaságában a vallási, erkölcsi, istentiszteleti, tisztulási prancsolatok mind egyformán fontosak és érvényesek voltak. De a gyakorlati életben ezek a parancsolatok és tilalmak könnyen szembe kerülhettek egymással. Ez kényszerítette őket arra, hogy különbséget tegyenek az ún. nagy és kis parancsolatok között. Így talán már érthető, hogy az írástudók megpróbálták a törvény egész tartalmát egyetlen egy parancsolatban összefoglalni.
Jézus azonban csodálatos éleslátással foglalja össze az egész törvényt a szeretet parancsolatában, amit az Ószövetségből idéz. Azt mondja, hogy Istenhez való viszonyunk akkor lesz hiánytalanul tiszta és teljes, ha annak a szeretet az alapja. Mégpedig úgy, hogy az ember azt teljes szívével, lelkével és mindne érzületével együtt Isten szolgálatába állítja. És hogyan lehetséges mindez? Úgy, hogy ha a felebarátunkkal szemben tanúsítandó szeretetünk mértékévé az önszeretetünket állítjuk. Itt nem a nárcisztikus önszeretetre kell gondolnunk. Jézus azt mondja, hogy ahogyan saját magunkat szeretjük; ahogyan saját magunknak a legjobbat kívánjuk, úgy kell a másik ember felé is fordulnunk. A törvény lényege azért lehet a szeretet, mert a Biblia gondolatvilágában a szeretet nem egy érzés, mely spontán módon, akaratunktól függetlenül támad bennünk valaki vagy valami iránt, hanem egyfajta indulat, mely tetteinkben mutatkozik meg. Vagyis az Isten iránti szeretetünk és a másik ember szeretetének egymás mellé állítása egyben azt is jelenti, hogy szeretetünket Isten iránt legjobban, a másik ember iránti szeretet gyakorlásával mutathatjuk ki. És megfordítva, a felebaráti szeretet parancsa az Isten iránti szeretet követelménye is egyben. Mert Istent akkor szeretjük, ha a mellettünk lévővel szemben gyakorlojuk a szeretetet.
Lehet, hogy ez egy kicsit töményre sikeredett, de akkor váltsuk most a tanítás szavait aprópénzzé. Sokszor bitang nehéz szeretni a másikat. Nemcsak azokat, akik rosszat tesznek velünk, pletykálkodnak rólunk, vagy egész egyszerűen nem rokonszenvesek nekünk, hanem azokat is, akikkel együtt élünk. Akikkel egy családba tartozunk, akiket a barátainknak mondunk. De ez a fajta szeretet vagy nemszeretet érzelmeken alapszik. A görög nyelvben több szó létezik a szeretet kifejezésére:
Az egyik a szexus, mely egyértelműen a testi szerelmet jelenti, ami leginkább a külső vonzalmon alapszik.
A másik az erósz, ami a testi szerelem lelkibb oldala: én a tiéd, te az enyém alapon. Szeretlek, mert tetszel nekem, mert olyan vagy, amit elképzeltem magamnak.
A harmadik a filia, a baráti, a szociális szeretet. Szertlek, mert segítőtársam vagy, akire mindig számíthatok. E három fajta szeretet azonban mindig értékelő. Szeretlek, mert....szép, kívánatos, jó pozícióban lévő, okos, stb. vagy. De ennek az értékelő szeretetnek természetes és logikus folytatása az, hogy addig szeretlek, amíg...szép, kívánatos, jó pozícióban lévő, okos stb. vagy. Mert ha már nem vagy az, akkor ugyan mit szeressek rajtad? Igazából az egész érdekeken alapuló érzés, ami valami miatt, ami nekem fontos keletkezik bennem.
Ezekkel szemben áll a jól ismert agapé kifejezése. Az agapé nem értékel. Szeretlek, mert szeretlek. Úgy szeretlek, ahogy vagy. És szeretlek akkor is, ha éppen nem vagy szeretetre méltó. Ez az a fajta szeretet, amit Jézus megfogalmaz, amit törvényként elénk tár. És hogy honnan tanulhatjuk meg mindezt? Vagy honnan meríthetünk mindehhez erőt? Magától Istentől. Mert Isten is így, ezzel a szeretettel szeret minket. Az irántunk való szeretetét nem pillanatnyi érzelmei alakítják, és azt mi nem tudjuk termosztáttal szabályozni, mint a lakásban a radiátort, hogy mennyire legyen meleg. Szeretete benne születik meg, és nem abból ered, amit bennünk talál. Nagyon nehéz ezt megérteni és elhinni, de szeretetének nincs kiváltó oka. Mert jóságunk miatt szeretne minket? Vagy nagy hitünk miatt? Esetleg kedvességünk miatt? Nem hinném. Hanem saját jósága, kedvesége és hite miatt. János apostol ezt így fogalmazza meg: „Ez a szeretet, és nem az, ahogyan mi szeretjük Istent, hanem az, ahogyan ő szeretett minket.”
Isten egyszerűen azért szeret, mert szeretni akar. Akkor is szeret, amikor nem tartjuk magunkat szeretetre méltónak, és akkor is szeret, amikor senki más nem. Isten mégis szeret. Mindig. Bármi történjen.
És tudjuk mit jelent ez, testvérek? Azt, hogy nekünk bőséges szeretetraktárunk van. Mert hiszem, hogy Isten irántunk való szeretetéből mindig lehet meríteni. Akkor is, amikor rólunk van szó, és akkor is, amikor a másik emberről.
Szeretett Testvérek!
Három pontból álló házi feladatot szeretnék adni:
- elsőként kérem, gondolkodjunk el azon, hogy tudjuk-e szeretni magunkat, úgy, ahogy vagyunk. El tudjuk-e fogadni magunkat mindennel együtt?
- második pontként gondolkodjunk el azon, hogy hogyan, a felsorolt 4 szeretet fajta közül melyikkel szeretjük mi azokat az embereket, akik körülöttünk élnek? Mi az, ami hozzájuk köt minket?
- végül pedig gondolkodjunk el azon, miért, és milyen módon szeretjük mi Istent? És ha megvan a válaszunk, van-e bármilyen összefüggés az önmagam, a másik ember és az Isten iránt érzett szeretetem között.
Sok a gondolkodni való, de ha Jézus e két parancsolatát tekintjük a törvény esszenciájának, vagy ahogyan az elején mondtam alapítóokiratnak, akkor nem kerülhetjük meg ezeket a kérdéseket, és nem spórolhatjuk meg a velük való foglalkozást. Újra és újra. Ámen.
Imádkozzunk!
Istenünk, te megmutattad nekünk azt az életet, melyet szeretnél, ha mi is élnénk, ha mi is követnénk. Bevalljuk neked, hogy olyan sokszor nehéz ez, és olyan sokszor belebukunk. De szavadban bízva, abból erőt merítve újra és újra megpróbáljuk. Csak te légy velünk. Ámen!
