Ahogyan Nóé napjaiban történt, úgy lesz az Emberfia eljövetele is. Mert amiképpen azokban a napokban, az özönvíz előtt, ettek, ittak, házasodtak és férjhez mentek egészen addig a napig, amelyen Nóé bement a bárkába, és semmit sem sejtettek, míg el nem jött az özönvíz, és mindnyájukat el nem sodorta, úgy lesz az Emberfiának eljövetele is. Akkor ketten lesznek a mezőn: az egyik felvétetik, a másik otthagyatik, két asszony őröl a kézimalommal: az egyik felvétetik, a másik otthagyatik. Vigyázzatok tehát, mert nem tudjátok, hogy melyik órában jön el a ti Uratok!" "Azt pedig jegyezzétek meg: ha tudná a ház ura, hogy melyik őrváltáskor jön a tolvaj, virrasztana, és nem hagyná betörni a házába. Ezért legyetek ti is készen, mert abban az órában jön el az Emberfia, amelyikben nem is gondoljátok!"
Szeretett Testvérek!
Ez a nap is úgy kezdődöt....felkeltem, imádkoztam, arcot mostam, kávét főztem, kávét ittam. Zuhanyoztam, felöltöztem, templomba jöttem. Terveim szerint istentisztelet után ebédet főzök, ebédelek, majd újra kávét iszom, aztán megyek Szoboszlóra. Este Grétivel befejezzük az ádventi füzet szerkesztését, aztán olvasok még egy kicsit, majd aludni megyek.
A hétfő is szokásosnak igérkezik: felkelek, imádkozom, kávét főzök, kávét iszom, zuhanyozom, felöltözök, és indulok. Ez az én reggeli rutinom, gondolom mindnekinek megvan a sajátja. Tulajdonképpen Máté is erről ír a felolvasott szakaszban.
Mindenki éli a megszokott életét.
Mindig is így volt ez. Noé idejében csakúgy, mint manapság. A mezőre kiterelte juhait a pásztor. Azt tervezte, hogy egész nap kint lesz velük, mint rendesen. Az egyik család nagy sürgés-forgásban volt. A férfiak sátrat készítettek, az asszonyok főztek, a fiatalok elmosták a korsókat, az egész család lázban égett, mert esküvőre készültek. Egy kereskedő a tevéjére rakta a málhát, azt igazgatta, mert távoli vidékre indult, hogy beszerezze azokat a portékákat, amiket az ő vidékükön nem lehetett kapni. Mindenki végezte a feladatát, a napi rutint. Senki nem sejtett semmit. Igaz ugyan, hogy a levegőben keringett valami furcsaság, mert egy közülük felvonult a hegy tetejére bárkát építeni. Talán még mosolyogtak is rajta, mert nem volt mindennapos a látvány, de igen hamar tovább léptek, hiszen ez a nap is úgy kezdődött, mint a többi. Ám ez a nap, nem úgy végződött, mint a többi. Ez a nap máshogy folytatódott. Mert a pásztor, aki reggel kiterelte a mezőre a juhait, nem gondolta, hogy az egész nyája és ő maga is veszélyben van. A lakodalomra készülők sem sejtették, hogy nem örömben és nem vígságban lesz részük, hanem katasztrófa közeleg. És nem gondolta a kereskedő sem, hogy tevéjével nem jut valami messzire. És senki sem gondolta, hogy bár az a nap is úgy kezdődött, mint a többi, mégsem úgy végződik, mert az özönvíz mindent elpusztít.
Szeretett Testvérek!
A mai vasárnap arra hívja fel a figyelmünket, hogy múlik az idő. Mi sokszor mérlegeljük a lehetőségeinket, kalkulálunk, méricskélünk. De egyszer Isten elé kell mennünk. Akár számolunk ezzel, akár nem. Péter levelében azt olvastuk, hogy Isten előtt egy nap annyi, mint ezer esztendő, és fordítva. És itt nem azon van a hangsúly, hogy kinek mennyi jutott, vagy hogy még ezt sem tudhatja senki pontosan. Hanem azon, hogy az idő is Isten hatalmában áll. Az ige ma nem riogatni akar minket, hanem bátorítani. Hogy azzal ami van, jól éljünk. Hogy ami adatik, azzal bölcsen gazdálkodjunk, mert nem tudhatjuk, hogy mennyi is az pontosan.
Úgy hiszem, nagyon sokan szeretnének a kulisszák mögé látni. Vagy benfentesnek érezni magukat azáltal, hogy prognosztizálni tudnak ezt vagy azt. Az információkra mindenki ki van éhezve. Az információs társadalomban élő ember naprakész akar lenni, értesülni és tudni akar mindenről. Sokan talán a Bibliát is úgy veszik kézbe, hogy abban információt keresenek Istenről, életről, halálról, utolsó időkről, örök életről. Azonban a Biblia nem információk tárháza, sokkal inkább inspirációk lelőhelye és hordozója.
Én örök élet vasárnapjának evangéliumát úgy olvasom, hogy abban inkább inspirációt érzek, semmint információt. Jézus egyvalamit pontosan a tudtunkra ad. Mégpedig azt, hogy az Ő visszajövetelének idejét nem tudja senki. Sem az angyalok, de még maga a Fiú sem, egyedül az Atya. Innentől kezdve, lehet ezen morfondírozni, lehet számolgatni –ahogyan azt sokan meg is teszik-, csak nem érdemes. Időfecsérlés. Jézus szava erre vonatkozóan nem ad információt, illetve ha úgy tetszik nagyon is pontos információt ad: visszatérésének idejét senki sem tudja. Az Ő szava, az ő igéje számomra sokkal inkább inspiráló. Úgy értem, hogy nyugtalanít, elgondolkodtat, megkérdőjelezi viselt dolgainkat, arra szólít fel, hogy változzunk meg, mi, akik mit sem sejtve eszünk és iszunk, nősülünk és férjhez megyünk, és azt gondoljuk, hogy ez a nap is olyan lesz, mint a többi.
Jézus szava nem információ a jövőről, de inspiráció a mában arra nézve, hogyan készüljünk a jövőre. Hiszen semmit sem tudunk előre, csak azt, hogy vissza fog jönni. A jövő kiszámíthattalan és titokzatos. A két ember sem sejt semmit, aki a mezőn van és a két dolgozó asszony sem. Amíg a kritikus pillanat el nem érkezik, nem lehet őket megkülönböztetni egymástól. Mindketten ott vannak a földeken, fej fej mellett, a tűző napon, vagy a kézi malomnál.
Ahogyan nálunk is: nap nap után a megszokott útvonal munkahelyre, gyárba, iskolába, kertbe, templomba, idősek napközijébe, ugyanaz a munka, begyakorolt mozdulatok, jól ismert kollégák, arcok, emberek. S váratlanul érkezik a pillanat, a jézusi „akkor”: az egyik felvétetik, a másik otthagyatik.
Komoly figyelmeztetés ez, amely egyik napról a másikra mindannyiunk életében aktualizálódhat. Vannak csomópontok az életünkben, amikor sok minden eldől. Telnek az órák, a napok, minden ugyanolyan, mint máskor, mondhatnánk, semmi különös nem történik. Egyszerre azonban kritikussá válik a helyzet. Ki ne ismerné ezt a saját életéből? Hetek, hónapok, évek múlnak el eseménytelenül, mialatt végezzük a napi rutint, de amúgy semmi különös nem történik. Majd egyszerre megsűrűsödnek, felgyorsulnak az események, jön egy kritikus „akkor” és hosszú időre eldől minden. És muszáj figyelni ezekre a csomópontokra, mert megtörténhet, hogy valaki elszalasztja ezeket a pillanatokat, szent lehetőségeket. Vagy ha úgy tetszik: a ház elalvó ura rosszul vizsgázik...
A zsoltáros így szólítja meg Istent: „Hozzád imádkozzék minden hívő, amíg megtalálhat”. Évezredek óta hangzik ez a csodaszép zsoltár: imádkozzunk, amíg van idő. Az imádkozás kapcsán, Istennel való személyes kapcsolatunk során így olyan készenlétre juthat el az ember, hogy jöhetnek nagy özönvizek az életben: elesés, elbukás valamiben, válsághelyzetek munkahelyen, családban, házasságban, kapcsolatokban, nem árthat neki. Nem tudjuk holnap, holnapután mi fog történni, de az élethez hozzátartoznak a nagy vizek, a hideg zuhanyok is. Időnként ránk zúdulnak, és ha addig nem készülünk fel, akkor már késő lesz.
Ádvent felé fordulásunkban Jézus várni tanít minket úgy, hogy készüljünk egyúttal a második ádventre, a nagy pillanatra, az Ő megjelenésére is. Virrasztás, vigyázó várakozás és készenlét a csendes, eseménytelen időben. Ahogyan Túrmezei Erzsébet mondja a Kérdések kérdése című versébe: „Felemlt fejjel vár a Te néped. Várja, hogy eljössz, ahogy ígérted. Jöttöd dicsőség, öröm és béke. De ha ma jönnél, készen lennék-e?”
Szeretett testvérek,
én úgy hiszem, nem az a lényegi kérdés, hogy mikor lesz vége a világnak, és nem is az, hogy hogyan. Lehet hogy hamar, de az is lehet, hogy nagyon sokára. Nem ez az izgalmas kérdés. Az izgalmas kérdés az, hogy velünk mi lesz. És hogy mi hogyan fogunk elszámolni a ránk bízott értékekkel. Hogy minket munkában talál-e Urunk, vagy nem. Erre próbál felkészíteni minket az ige. Nem ilyesztgetéssel, hanem figyelmeztetéssel. Nem bántóan, hanem segítően. Hogy meg tudjuk ragadni az alkalmas időt. Hogy meg tudjuk látni faladatainkat, ami a mai nap feladata lesz.
Én úgy hiszem, a lényegi kérdés a második ádventtel kapcsolatban ránk, emberekre nézve mindössze annyi, amit az imént idézett vers utolsó sora is megfogalmaz: „De ha ma jönnél, készen lennék-e?” Ha ma jönne vissza Jézus, készen lennénk-e, testvérek? Ma még kaptunk időt. A mai nap ugyan úgy indult, mint a többi. Kérdés, hogy ugyan úgy is végződik-e mjad. Vagy képes-e még felrázni, tud-e még olyan erővel hatni ránk Jézus figyelemre intő szava, hogy bölcsebben gazdálkodjunk a kapott idővel. Hogy jobban figyeljünk azokra, akiket ránk bíztak. Hogy ne a felszínes napi rutin legyen a meghatározó mozgatója az életünknek, hanem az éber várakozás. Ebben erősítsen meg minket Isten az Ő Lelke által. Ámen. Imádkozzunk!
Istenünk, tőled kaptunk mindent, amink csak van. Éppen ezért téged kérünk, segíts minket, hogy éber életet éljünk. Add, hogy szavad eltaláljon minket és segítsen a hétköznapok egyhangúságában is munkálkodva élni. Ámen.
