Legyetek tehát türelemmel, testvéreim, az Úr eljöveteléig. Íme, a földművelő várja a föld drága gyümölcsét, és türelmesen várja, amíg az korai és késői esőt kap. Legyetek tehát ti is türelemmel, és erősítsétek meg a szíveteket, mert az Úr eljövetele közel van. Ne panaszkodjatok, testvéreim, egymásra, hogy el ne ítéltessetek! Íme, a bíró az ajtó előtt áll. Vegyetek példát, testvéreim, a szenvedésben és a türelemben a prófétákról, akik az Úr nevében szóltak. Íme, boldognak mondjuk azokat, akik tűrni tudtak a szenvedésekben. Jób állhatatosságáról hallottatok, és láttátok, hogyan intézte a sorsát az Úr; mert igen irgalmas és könyörületes az Úr.
Szeretett Testvérek!
Mit adhat nekünk 2011 ádventjének második vasárnapja? Ádventtel kapcsolatban mindig mindneki a várakozásról beszél, de mi az, amire mi itt és most, debreceni evangélikusok együtt és külön-külön várunk, vagy várhatunk? Azt gondolom anélkül, hogy ezt tisztáznánk magunkban egyszerűen nem lehet tovább lépni az ünnep felé. A napok telhetnek, pillanatok alatt elrepülhet az a két hét, ami karácsonyig még előttünk van, de továbblépésről nem hiszem, hogy beszélhetünk anélkül, hogy meg ne állnánk és végig ne gondolnánk, hogy mire is várunk. És most ne a sablonokra, az évek alatt megtanult válaszokra gondoljunk. Ne arra, amit előttünk már olyan sokan megfogalmaztak –talán őszintén a saját válaszukként, vagy csak azért, mert jól hangzott-, mert az nem biztos, hogy a mi válaszunk. Egyszerűen muszáj tisztába kerülni önmagunkkal ahhoz, hogy várakozásunk ne csak amolyan hangulati elem legyen az év utolsó hónapjában, mint a gyertya, vagy forralt bor.
Hogy miért érzem ennyire égetőnek a kérdés tisztázását? Azért Testvérek, mert enélkül olyan könnyen beszippanthat minket a forgatag, hogy esélyünk sem lesz megérkezni a várva várt ünnepre, hanem csak beesünk majd, és marad valamiféle hiányérzet, amit lehet, hogy mi magunk sem értünk, és a fogadkozás, hogy jövőre majd mindent másképp csinálunk. Ez a veszély mindnekit fenyeget. Fiatalt és időst egyaránt.
Várakozni persze nem könnyű. Soha nem is volt az. Minél jobban vár valamit az ember, annál inkább siettetné az eljövetelét. A várakozás türelmet kíván tőlünk. És türelemben manapság senki sem bővelkedik. Olvastam valahol egy meghatározást a türelemről, nagyon találónak tartom, valahogy így szólt: A türelem nem passzív dolog, ellenkezőleg! Aktivitást jelent, mégpedig erőfeszítéseink öszpontosítását. A türelem nem passzív. Nem azt jelenti, hogy csak ülök ölbe tett kézzel, és várom azt a bizonyos sült galambot, hogy a számban landoljon. Minden idegszálamra szükségem van ahhoz, hogy türelmes legyek. És ez ugyancsak nagy aktivitást feltételez. De mihez kell manapság türelem?
Először is türelem kell önmagunkhoz. Rohanunk egyik helyről a másikra, egyik feladattól a másikig azért, hogy megfeleljünk. Sokszor úgy érezzük, hogy azon múlik minden, hogy meg tududnk-e felelni a felénk támasztott elvárásoknak életünk minden színterén: munkahelyen, családban, kapcsolatokban. És amíg egyik feladatunktól a másikig érünk, éppen magunkra nincs időnk. Beszélgettem a héten valakivel, aki pontosan ezt fogalmazta meg: hogy míg azon fáradozik, hogy a körülötte élők ünnepe szép és meghitt legyen, közben magára nem marad egy fikarcnyi ideje és ereje sem, és azon veszi észre magát, hogy már csak azt várja, hogy elteljen az ünnep. Pedig az ádventi időben éppen a csendes, magunkra fordított percek adhatnak erőt ahhoz a sok mindenhez, ami ránk bízatott. És nem önzőség ilyenkor magunkra is gondolnunk, magunk számára is megadni mindazt, amit másoknak szánunk.
Aztán türelemre van szükség a körülöttünk élőkhöz is. Na, azt hiszem, ez az a téma, amiről mindenki napestig tudna mesélni, mert ez nem könnyű. Nem könnyű türelmesnek lenni a másik emberhez. Ebben a rohanással teli időszakban ugyanis annyi feszültség és ki nem mondott indulat lakozik mindnekiben, hogy ha annak akár csak egy része is felszínre tör, akkor betelik az a bizonyos pohár és elpattan az a bizonyos húr, és máris kész a baj, és bottal üthetjük az ádventi várakozás szép idilljét. Türelem a másikkal szemben, erre is igen nagy szükségünk van ádventben.
És akármilyen furcsán hangozzék is, de úgy vélem türelemre van szükségünk Istennel szemben is. Azzal az Istennel szemben, aki mióta ember az ember, mindig türelmes volt hozzánk. Ahogy a zsoltáros mondja: „Türelme hosszú, szeretetet nagy.” A vele való kapcsolatunkra nem tekinthetünk úgy, mint egy karácsonyfadíszra, mely egész évben egy dobozban van, valahol a szekrény mélyén, de ilyenkor elővesszük, mert fontos kelléke az ünnepnek. Az nem megy, hogy egész évben rá se hederítünk Istenre, viszont karácsony közeledtével leadjuk neki a „rendelést”, és várjuk, hogy teljesítse kívánságainkat. Maga a türelem sem fog menni se magunk, se a másik ember felé, ha nincs meg az az élő kapcsolatunk Istennel, amiből erőt meríthetünk.
És végül még valakivel kapcsolatban van szükségünk türelemre. Ez pedig nem más, mint Jézus. A felolvasott igében azt olvastam, hogy legyünk türelemmel addig, amíg eljön és ne panaszkodjunk egymásra, mert a bíró az ajtó előtt áll. Nem könnyű türelmesnek lenni, és nem könnyű Jézust várni sem. Mert körülöttünk forrong a világ, és olyan gyorsan változik minden. Nem könnyű várni akkor, amikor annyi igazságtalanságot látunk magunk körül, és azt kívnájuk, hogy bárcsak végre rendet tenne itt valaki! Nem könnyű türelmesnek lenni akkor, amikor körülöttünk mindenki jót akar, csak éppen elsősorban magának. Minél több jót. Közben mások egymást szidják, és magukat dícsérik; gazdaságilag leminősítik az országunkat; eladósodott emberek néznek tanácstalanul maguk elé. Otthontalan emberek fagynak szét az utcákon, de akinek ma még van otthona, az sem lehet biztos abban, hogy holnap, vagy holnapután lesz-e még. Arcunkba nyomják az olcsó termékeket a médiák, hogy legalább az illúziója meglegyen valaminek. De minek? Meg tudjuk fogalmazni? Vagy igazságérzetünket annyira bántja mindaz, amit magunk körül tapasztalunk, hogy azt kívánjuk, bárcsak végre visszajönne Jézus, és egycsapásra rendet tenne ebben a mi felbolydult világunkban!
És Jakab minderre csak ennyit mond: türelem. Isten mindenről tud. Még ha van is olyan pillanat az életünkben, mikor úgy érezzük elfordította arcát tőlünk, Ő akkor is tud mindenről, ami kapcsolatban van velünk. Ismeri fájdalmainkat, félelmeinket, betegségeinket, türelmetlenségünket magunk, a másik vagy éppen maga iránt. És azt üzeni ma nekünk, 2011 ádvent második vasárnapján, hogy lehet, hogy sok minden változik. És az is lehet, hogy sokszor ér igazságtalanság minket. Bánthatja sok minden a lelkünket, szerezhetünk sérüléseket, horzsolásokat. Beszippanthat minket a kavalkád. Rabul ejthetnek a csalfa fények, elhitetehetik velünk, hogy mindenre szükségünk van, amit kínálnak. De ebben a forrongó és állandóan változó világban mégiscsak van legalább egy valami, ami állandó. Akire mindig számíthatunk, akibe mindig kapaszkodhatunk. És ez nem más, mint maga az ÚR, aki az ajtó előtt áll. Aki azt ígéri nekünk, hogy nem hagy minket árván, hanem eljön hozzánk. És aki arra kér minket, hogy legyünk türelmesek.
Mit adhat nekünk 2011 ádventjének második vasárnapja? Pontosan ezt. A stabilitást, az ígéretet, állandóságot ott, ahol minden és mindenki változik. Az ünnep erejét talán éppen abban találhatjuk és tapasztalhatjuk meg, hogy nem változik. Talán éppen ebből meríthetjük a legtöbb erőt. Abból, hogy tudhatjuk, Jézus most is, ádvent 2. vasárnapján is közeledik hozzánk. Ugyan úgy, mint eddig. Irgalmasan és könyörületesen. Ámen. Imádkozzunk!
Istenünk, add, hogy érezzük jelenlétedet és meghalljuk türelemre intő sazvadat. Add, hogy türelmesek lehessünk magunkhoz és a másik emberhez is. Téged pedig arra kérünk, légy türelmes hozzánk. Adj még időt nekünk, hogy szívünk keménységét meggyőzze irgalmad és szereteted. Ámen.
