Óév este

Szeretett Testvérek!

Az év utolsó napján mindenki számadást tart. Olyan ez, mint egy esti lefekvéshez készülődés, amikor ágyunkban fekve végig gondoljuk, hogy mi is történt velünk aznap.
Nagyon sokféleképpen értelmezhető és átélhető nap ez a szilveszeter. Az általános és elvárandó magatartás persze a felhőtlen vidámság, amely mögött talán az az érzés húzódik meg, hogy ezt is túléltük valahogy. Hogy ezt az évet is kibekkeltük, és ami rossz volt benne, az már a múlté. A szenvedés után jöhetnek végre a békesség napjai, a szomorúság idejére ráköszönthet az öröm ideje, a megélt gyászt holnap, vagy jövőre talán nem kell újra átélni. Néhány vidám és fékevesztett óra azzal az illúzióval áltathat minket, hogy csak az számít, amit mi álmodunk, mi látunk a holnapra nézve, és a valóság, amit sokszor szívesen elfelejtenénk, igazából nem is létezik

Ám én úgy hiszem, az igazi örömhöz, a békességben való visszatekintéshez és a reményteli továbbinduláshoz ennél sokkal több kell.
2011 utolsó napjának igéje pontosan ebbe az irányba fordítja tekintetünket és azt hirdeti, hogy igenis van időtálló érték a világban. Mert van, aki tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Van akit nem lehet leváltani, akit nem lehet elfelejteni, akit nem lehet figyelmen kívül hagyni.
Igénk azt üzeni, hogy Jézus nagysága és végtelen kegyelme az az állandóság, amelyet nem tud elhomályosítani, nem tud elkoptatni az idő. Irántunk érzett szeretete nem változik, nem módosul, nincs apróbetűs rész, hanem ugyan olyan minden egyes nap.

Éppen ezért úgy hiszem, hogy igenis van helye a hálaadásnak, és nem az a dolgunk, hogy az esztendő fordulópontján leértékeljük, vagy
elégedetlen tekintettel méregessük testi-lelki javainkat. Sokkal inkább az, hogy meglássuk: egy percre sem távozott el tőlünk az a valóság, hogy szívünket mindig megerősítette az a kegyelem, melyet Isten számolatlanul, minden percben odaajándékozott nekünk. Valódi, és mindennél nagyobb jólétben éltünk, ha életünket Isten közelében, a vele való közösségben tudhattuk. És én hiszem, hogy így, ebből merítve lett ereje a nehézségek közepette a küzdőnek, így lett vígasztalása a szomorkodónak, így lett társa a magányosnak.

És hol van a reménységünk? A talában, hogy jövőre is? Hiszen annyi minden változik, annyira törékeny az életünk. Annyi kiszámíthatatlan és beláthatatlan, előre nem tervezett kanyar következhet. Én úgy hiszem, a mi reménységünk magában Istenben van, akiről a Jakab levélben azt olvashatjuk, hogy nincs benne változás sem fénynek és árnyéknak váltakozása. Ezek a szavak ugyanazt mondják ki, amit a zsidó levél szavai, hogy Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Az az igazság testvérek, hogy én ennél örömtelibb, vagy vígasztalóbb szavakat nem is tudnék elképzelni az év végén. Olyan ez, mint egy hatalmas ajándék. Hogy átlépve az újba, ami lehet, hogy csak a naptár dátumában hoz újat, és életünk nehézségei vagy nagy kérdései nem szűnnek meg egy szempillantás alatt, mégis van mibe kapaszkodnunk, van miben reménykednünk. És ez nem más, mint Isten változatlan szeretetet irántunk.

Hogy megfogyatkozó, sokszor ingatag hitünk ellenére sem fordított hátat nekünk. Hogy sokszor nem voltunk készek a holnapi napra, de az mégis ránk virradt. Hogy sokszor és sokmindenben voltunk kevesebbek, mint ahogyan azt Ő meghagyta nekünk, ám hiányosságainkat Ő maga pótolta ki. Hogy félelmeink és megfutamodásaink közepette sem hagyott soha el minket.

Szeretett Testvérek! A minap levelet kaptam egy kedves barátnőmtől, aki egy ismeretlen szerző sorait küldte el nekem. Szeretném ezt felolvasni: Azt mondtam az angyalnak, aki az év kapujában fogadott: adj nekem egy lámpást, hogy biztos léptekkel mehessek szembe a bizonytalansággal.
Ő így válaszolt: indulj csak a sötétbe, és tedd kezed Isten kezébe! Ez jobb, mint egy lámpás, és biztosabb, mint egy ismert út.

Nagyon megérintettek ezek a szavak. Sokszor a biztosat keresve azt gondoljuk, hogy ha tudnánk, hogy mi minden vár ránk, az megkönnyítené a helyzetünket. Ha előre tudhatnánk mennyi mindennel kell majd szembenéznünk, akkor fel tudnánk rá készülni. Ehelyett valaki arra bíztat minket, hogy nincs szükségünk másra, egyedül arra, hogy Isten közelében éljük az életünket. Mert ha kezünket az övébe tudjuk helyezni, ha teljesen rá tudunk hagyatkozni, akkor nincs mitől félnünk az új év kapujában sem. Akkor sem, ha most még sok mindent nem látunk, és sejtelmünk sincs arról, milyen irányt is vesz majd az életünk, milyen örömök érnek majd minket, vagy milyen nehézségekkel kell szembenéznünk. De ha Isten közelében vagyunk, akkor talán azt a vágyunkat is feladhatjuk, hogy életünk alakulása egyedül rajtunk múlik. Hogy bármi a hatalmunkban állhat, csak legyen egy lámpa a kezünkben, ami bevilágítja az utunkat.

Szeretett Testvérek,
ma, amikor annyi minden változik, és ráadásul akár szempillantás alattis; amikor nehéz eligazodni, hogy ki az, aki igazat mond nekünk, és ki az, aki csak meg akar vezetni minket; amikor szakemberek azt prognosztizálják, hogy az igazi nehézségek csak most jönnek, én azt kívánom mahunknak az új év kapujában, hogy tudjunk mindig, minden helyzetben Istenünkre hagyatkozni. Higgyünk abban a régi ígéretben, hogy Ő nem hagy el minket, hogy keze minden helyzetben képes arra, hogy megtartson, hogy utánunk nyúljon. Mert ígérete ugyan több, mint 2000 éves, de ez még ma is érvényes és állandó. Mert az az Isten mondja, akiben nincs változás, sem fénynek és árnyéknak váltakozása. Ő tartson meg és segítsen meg minket.
Ámen.

Imádkozzunk!
Mennyei Atyánk, te adj nekünk hálás szívet, hogy minden tőled kapott ajándékot fel tudjunk idézni, mellyel gazdagítottál minket az elmúlt évben. És adj reményt a szívünkbe, hogy a holnap ne kiszámíthatatlan és félelmetes jövőként, hanem kegyelmed és szereteted drága idejeként álljon előttünk. Ámen.