Rólunk

"Lelkész családban születtem 1952-ben Hernádvécsén. Nagyapám ott keresztelt, aki szintén evangélikus lelkész volt. Általános iskolai tanulmányaimat Arnóton végeztem, ahol édesapám 36 évig szolgált. Itt konfirmáltam. Egy nővérem és egy öcsém van. Miskolcon érettségiztem a gépipari technikumban, majd Debrecenben szereztem gépészmérnöki oklevelet.
Diplomaszerzés után egy munkahelyen dolgoztam 19 évig, előbb 6 évig mint tervezőmérnök, majd különböző szintű termelésirányító vezetői tisztségeket láttam el. 1993 óta egy Kft. ügyvezető igazgatója vagyok.
Két gyermekem és egy unokám van. Feleségem a fent idézett Kft. gazdasági vezetője, fiam Péter gépészmérnök, mérnök-közgazdász, lányom Nóri zeneelmélet-szolfézs szakos tanár, és kiváló eredménnyel most végzett a Zeneakadémia egyházzenei szakán.
Két cikluson keresztül voltam a Hajdú-Szabolcsi Evangélikus Egyházmegye felügyelője, és két zsinati cikluson keresztül dolgoztam mint zsinati atya. Hetedik éve vagyok egyházunk Országos Gazdasági Bizottságának az elnöke."

"A "lehetőségek" gyülekezete. A rendszerváltást követően visszakapott épületeink óriási lehetőséget biztosítanak a gyülekezeti élet kiszélesítése, bővítése irányába. Jelen kell lennünk az egyetemi életben a több mint 30 ezer városunkban tanuló diákon keresztül, de meg kell jelennünk a város kulturális életében is. Egyházunk óriási zenei múlttal rendelkezik, ápolni kell ezeket a hagyományokat nekünk is. Nagyon fontos a misszió kérdése. Különös felelősség a környező HAJDÚ városokban élő evangélikusok megkeresése, gondozása."

"Irtózom attól, hogy bölcs, vagy hős, vagy szent leszek. Magasabb igényem van. Normális ember kívánok lenni." Ezt a Hamvas Bélától származó idézetet életem vezérfonalának tartom. Ma, amikor mindenki VALAKI óhajt lenni, az én törekvésem "mindössze" arra irányul, hogy NORMÁLIS EMBERként tudjak élni. Mentesen mindenféle felvett, vagy rám kényszerített szereptől. Azt hiszem ezt az igényemet otthonról hozom.

1978-ban születtem Miskolcon, és egy közeli csereháti kis faluban, Fancsalon nőttem fel. A kicsi itt valós jelző, mindössze kb. 300 lélekről van szó. Boldog gyerekkor volt ez, kívánni sem tudnék jobbat, természetesen a kis közösség minden szépségével és nehézségével együtt.
Családunkban én voltam a legkissebb unoka, így státuszomból adódóan talán a kedvenc is:) Míg szüleim dolgoztak sok időt töltöttem nagyanyámmal és nagynénéimmel. Istenről is tőlük hallottam először. Emlékszem, az első ének amit megtanítottak velem, az "Ez a nap is csendesen megint elmúlt Istenem" kezdetű volt.

Az általános iskola első négy osztályát Fancsalon végeztem. Tanítónk a a szó legnemesebb értelmében volt pedagógus. Kísért és ismert minket, belénk oltva a könyvek iránti szeretetet és a folyamatos kérdezni vágyást azért, hogy ne elégedjünk meg a készen kapott válaszokkal.
Generációkon keresztül végezte hűséggel munkáját: szüleim is az ő keze alatt nőttek fel.
A felső tagozatot, valamint a gimnáziumot a közeli kisvárosban, Encsen végeztem.

Kamaszkorom másik meghatározó alakja gyülekezetünk lelkésze, Péter Jenő volt. Családunkkal ő is szoros kapcsolatban állt, szüleim nála konfirmáltak, majd ő adta össze őket, engem ő keresztelt, konfirmált, és a teológiai évek alatt is végig bátorított.

Az egyetem elvégzése után Miskolcra kerültem, és Sándor Frigyes esperes mellett töltöttem a gyakorlati évemet. Erre a miskolci évre mindig szeretettel emlékszem vissza. Sokat láthattam és tapasztalhattam, elengedte a kezemet, de a háttérben végig ott volt védőhálóként. Azt hiszem, valami ilyesmi egy mentor feladata.

Munkámban az emberi kapcsolatokra szeretném helyezni a hangsúlyt. Fontosnak tartom, hogy ismerjem azokat az embereket, akik a templomunk padjaiban ülnek: tudjak örömükről vagy bánatukról. Osztom Klaus Douglass véleményét, hogy a lelkész ugyan olyan gyülekezeti tag, mint bárki, csak éppen teológiailag kvalifikáltabb. Ennek, és a fentebb Hamvastól származó idézetnek a tükrében kívánok dolgozni, élni és létezni.

"A "tevékenységi jegyzékem" – már az elnevezés is tetszetős – öt gépelt oldalt tesz ki és úgy fejeződik be, hogy elvégzi mindazon feladatokat, amelyekre munkaadója felkéri." Röviden fogalmazva minden az én feladatom, ami az épületeinkkel, bérlőinkkel kapcsolatos. Munkaidőm délelőtt fél 8-tól fél 12-ig tart (elvileg...).

Ha a korom után érdeklődik valaki, már 12 éve ugyanaz a válaszom – ami persze igaz – hogy közelebb állok a 60-hoz, mint az 50-hez. A Péchy Mihály Építőipari Technikumban érettségiztem, később levelező tagozaton szereztem diplomát az Ybl Miklós Műszaki Főiskolán. Nyugdíjazásomig egyetlen munkahelyem a HM Állami (majd Általános) Építőipari Vállalat (majd Rt.) volt, ahol nem lehúztam, hanem nagy-nagy örömmel töltöttem el majd' 40 évet. Gyakorló technikusként kezdtem és a szamárlétra tetejéig jutottam, sok munkával és sok-sok szerencsével - természetesen. A leghosszabb ideig (20 évig) építésvezető voltam.
A szerencse nyugdíjazásom után sem hagyott el, ugyanis nagyvonalú támogatóm révén immár 10 éve kerültem ezen munkahelyre, amiért hálával tartozom Istennek. Örvendetes számomra, hogy azt csinálhatom, amit szeretek és amihez talán értek is. És mit nem szeretek? Ha bácsinak szólítanak."

"A gyülekezet "egyből" befogadott, nem okozott nehézséget a beilleszkedés. Ötleteimet, elképzeléseimet néhány kivételtől eltekintve elfogadták, azokat megvalósították.
Jó időpontban álltam munkába, mert lehetőség nyílt a bevételünk jelentős növelésére, amiből épületeink nagy részét fel tudtuk újítani. Tíz évvel ezelőtt el lehetett mondani, hogy a templom kivételével minden romos, lepusztult volt. Ma el lehet mondani, hogy a templom kivételével minden megújult vagy éppen jelenleg is felújítás alatt van. Két év múlva – remélem – elmondható lesz, hogy minden épületünk megújult, megszépült.
Úgy vélem, ezekre büszkék lehetünk, én pedig köszönetet mondhatok a gyülekezetnek, hogy lehetőséget kaptam az előzőek megvalósítására."

"Gyerekkorom óta ebbe a gyülekezetbe tartozom. Édesanyámmal és a nagynénéimmel kezdtem el járni a különböző alkalmakra.
Dédnagymamám felvidéki evangélikus zipszer asszony volt. Akkor került Debrecenbe, amikor a templomunk elkészült. (1889.) Családi elbeszélések alapján úgy tudom, hogy vasárnap délelőtt a piacról hazafelé, a templom előtt a fülének és a szivének kedves, ismerős evangélikus éneket hallott . (Addig nem tudta, hogy van-e evangélikus templom Debrecenben. ) Kosarában a zöldséggel, gyümölccsel, betért az istentiszteletre. Így indult a család kapcsolata a debreceni evangélikussággal.
Itt kereszteltek, itt konfirmáltam. Szabó Gyula esperes-lelkész, Gyula bácsi - aki 35 éven át végezte áldásos szolgálatát a gyülekezetben - segített formálni Isten- és világképemet. Gyerekeivel sok közös élményünk van.
Fiatal felnőtt koromban az Ő javaslatára a gyülekezet megválasztott pénztárosának. A munkahelyi munkám (számítógépes folyamatokat szerveztem egy nagy gyárban) után, este, hétvégén végeztem el a péntárosi teendőket. Az egyházközség megváltozott pénzügyi helyzete miatt, az 1990-es években jelentősen növekedett a pénzügyi, könyvelési műveletek száma. Egyre nehezebben tudtam párhuzamosan - a munkahelyemen és az egyháznál – időre teljesíteni. A helyzetet látva, az akkori lelkészünk, Béres Tamás, felajálotta, hogy legyek az egyházközség fizetett főállású alkalmazottja. Hajlottam a hívásra azért is, mert a munkahelyemen egyre értelmetlenebbé vált a tevékenységünk, ugyanis beindult a gyár felszámolásának folyamata.
1995 óta naponta végzem a lelkészi hivatal különböző dolgait. (Iktatás, pénztár kezelés, könyvelés előkészítés, éves beszámolók készítése, a betérő emberek fogadása stb.)
Igen változatos ez a tevékenység. Sok örömmel, hálás tekintetekkel jár, néha el is fáradok, de hála Istennek még mindig van "másnap".

"Debrecenben, a „kálvinista Rómában” kisebbségben vannak az evangélikusok. Az 1800-as évektől önálló gyülekezetként élnek.
Családias a közösség. Többnyire ismerik egymást a tagok. Tudják egymás örömeit, gondjait. A lelkészek munkáját segítendő, kis csoport figyel a betegekre, öregekre, egyedülállókra. Meglátogatják őket. Az ifjúság gondozását fiatal lelkész és lelkészjelölt végzi. A legkisebbek felügyeletét, az istentiszteletek ideje alatt önkéntesek végzik. A gyülekezet a különböző területek (építészet, egészségügy, pénzügy) kiváló szakembereivel is rendelkezik. A műszaki ügyeket jó képességű, felkészült gondnok intézi. Megszokott asszonyi csapat készít süteményeket minden eseményre. A vendéglátás elő- és utómunkáit is ők végzik. Testvérgyülekezeti kapcsolatot ápol a gyülekezet a finn jyväskyläi és a nagyváradi evangélikusokkal."

"Egyházunk törvényes rendjének elfogadása és megtartása mellett, reám bízott javait gondosan kezelem. Tisztségemmel járó minden feladataimat a legjobb tudásom szerint hűségesen végzem."

"1936. november 2-án, Békéscsabán születtem evangélikus hitvallású családból. Iskolai végzettségem Közgazdasági, Ügyviteli Technikum. 36 évet dolgoztam az MGM-ben, műszaki állományban. 37 évig éltem házasságban, melyből két fiú gyermekem született. Három unokám van: Nórika, Csabi, Anita. 1995-ben férjem befejezte földi életét."

"A gyülekezet életében aktívan 1996 óta tevékenykedem. Részt veszek rendezvények, előadások előkészítésében, például: szeretetvendégségek, külső vendégek fogadása, az év folyamán az egyházi ünnepek méltó ünneplése. Fontosnak tartom a betegekkel való kapcsolattartást, látogatást, a lelki segítségnyújtást nem csak beteg gyülekezeti testvéreimnek."

"1958. április 28-án, Miskolcon születtem. Gimnázium után a Nyíregyházi TKF földrajz-testnevelés szakát végeztem el. Testnevelési Egyetem úszóedzői szak, BME közoktatásvezetői szak. 27 éve tanítok. Miskolcon konfirmáltam, az ottani gyülekezeti életben egész családom aktívan részt vett, a lutheránus hithez való ragaszkodás és gyülekezetépítő munkámban példaértékű a családomon kívül D. Szebik Imre és Veczán Pál ottani lelkészek munkája. Két lányom van, Nóri 14 éves gimnazista, Diána 23 éves stílus- és divattervező ill. végzős joghallgató, a Gyermek Biblia-kör vezetője."

"Feladataim a gyülekezetben: gyülekezeti kirándulások szervezése, gyermek sportnapok, gyermek– és ifjúsági táborok, egyházi – gyülekezeti rendezvények előkészítése (ökumenikus imahét, szeretetvendégségek). A gyerekek és az ifjúság gyülekezetben tartását különösen is fontosnak tartom, csakúgy, mint a városi missziót, családlátogatást, a konfirmációs korba érkezett fiatalokat és családjaikat felkeresni minden nyár végén. Lényegesnek tartom a szorosabb kapcsolatot azokkal az iskolákkal, ahol evangélikus gyerekek tanulnak. Jó ötletnek tartom az idén indított filmklubok folytatását, és támogatnám a havonkénti hangverseny, a havonkénti beszélgető est és a közös színházlátogatás „el/beindítását”. Szintén fontosnak tartom a városban található történelmi egyházakkal való szorosabb kapcsolattartást."

"Budapesten születtem, 1962-ben. Az általános iskola után a Debreceni Református Kollégiumba kerültem középiskolába. Itt Berkesi Sándor karnagy úr mellett karvezetést, Karaszon Dezső orgonaművésztől pedig orgonát tanulhattam. A Kollégium szellemisége és az itt folyó zenei munka egész későbbi életem, gondolkodásom meghatározója lett.
Érettségi után másfél évig zeneszerzést tanultam, majd dolgozni kezdtem. Dolgoztam az akkori Medicor orvosi múszergyárban, tanítottam matematikát, éneket Hortobágyon, aztán a Debreceni MÁV Járműjavítóba kerültem, ahol egy nagyszerű csapat tagjaként részt vehettem az akkor még ujdonság számba menő számítógépes hálózat, és az üzemet kiszolgáló szoftverek kialakításában.
Emellett a munka mellett csaknem három évtizede látom el az gyülekezet életével kapcsolatos zenei feladatokat.
Immáron hagyományossá váltak az adventi időszakban tartott zenés áhitatok, kialakult egy Istentiszteleti gyakorlathoz, egyházi esztendőhöz illeszkedő repertoár, és - talán ennek az időszaknak ez a legnagyobb eredménye - korszerű művészi igényeknek is megfelelő, a lutheránus repertoárhoz, liturgikus gyakorlatunkhoz, és a templomtérhez jól illeszkedő új orgona épülhetett.

Egész pályafutásomat végig kísérte a műszaki és zenei érdeklődés e sajátos kettőssége.

1983-ban megnősültem. Feleségem római katolikus hitoktató, így minden történelmi egyházhoz kötődve a családban igazi ökumenikus szellem uralkodik. Öt gyermeket nevelünk, három közülük már egyetemista. Bár (eddig) egyikük sem lett hivatásos zenész, valamennyien zenélnek. A családban otthonos a hegedű-, brácsa-, klarinét-, trombita-, gitár- és csellómuzsika – no és természetesen az orgona: minden gyermekünket megragadta a fóti Mandák-villa különleges varázsa, lelkisége. Az utóbbi években én magam is gyakran megfordulok Fóton – a nyaranta szervetett továbbképzésekről évről évre semmivel sem pótolható lelki és szellemi municióval térünk haza."

Luther tanítása szerint az istentiszteleti zene – igehirdetés.
Nagy felelősséget ró ez a gyülekezet orgonistájára. Túl kell nőnie a köztudatban élő szerepkörön, miszerint az orgonista feladata az énekek kísérete, esetleg az Istentisztelet „színesítése” hangszeres, énekes zeneszámok előadásával, szervezésével.
A lutheránus egyházzene, kiváltképp J. S. Bach muzsikája valóban igehirdetés. Szervesen be kell, hogy épüljön liturgikus életünke, és itt valóban igei bíztatást, erőforrást kell, hogy jelentsen nem csak a zeneértő hallgatónak, hanem mindenkinek, aki a liturgiában részt vesz.
Ugyanakkor missziós szerepe is lehet: Azok, akik ezt a fajta zenét szívesen hallgatják, csakis itt, a lutheránus istentiszteleten hallhatják valóban hiteles közegben. Itt érthetik igazán, hogy miről (kiről) is szól valójában.

Édesanyám, született Flock Etelka, és édesapám Vághy Béla 1918. január 5.-én Budapesten, a deák téri templomban esküdtek örök hűséget egymásnak. 1921- február 4-én születtem Budapesten. Alapfokú tanulmányaimat Szolnokon végeztem, majd a debreceni Svetits Nőipari Iskolában tanultam tovább. 1941-ben mestervizsgát tettem a női szabó szakmából. Ekkor én voltam Debrecen legifjabb mestere. 1950 decemberében férjhez mentem Medgyesi Károlyhoz. Két gyermekünk született, 1951-ben Károly, 1954-ben Ida. 1948-től nyugdíjazásomig több középiskolában tanítottam a női szabó szakmát. Eljöttek a nyugdíjas évek, melyeket igyekeztem hasznosan és tevékenyen tölteni.

A debreceni evangélikus gyülekezet presbitere vagyok. 1997-ben határoztam el, hogy szeretnék valami „régi-új” csipkét készíteni,- egy olyat, melyet már nem készítenek, de tiszta forrásból „feléleszthetnék”. Így találtam rá a századforduló körül megjelent könyvekben a csetneki csipkére. Szontagh Erzsébet és Szontagh Aranka az evangélikus egyház hűséges tagjai Gömör megye felső részén egy kis községben Csetneken éltek. A munka nélkül maradt asszonyoknak szerettek volna könnyű kereseti lehetőséget biztosítani, így találtak rá az írlandi csipkére. Magyaros motívumokkal kiegészítve, az elemek horgolási technikájának megváltoztatásával finomabb, könnyebb csipkét készítettek. Reménykedek abban, hogy nem fog feledésbe merülni ez a csodálatos különleges magyar csipke.

"1973-ban születtem Nagyváradon. Szüleimmel és húgommal 1988-ban települtünk át Debrecenbe. Itt érettségiztem a Csokonai Vitéz Mihály Gimnáziumban 1992-ben. Jogi végzettséget a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szereztem. 1997/98-ban a Határon Túli Magyarok Hivatala Elemző Főosztályán dolgoztam, majd 1999-2006 között az Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány kutatói státuszban lévő munkatársa voltam. Eközben az ELTE Összehasonlító Irodalomtudomány szakán irodalmat hallgattam és ugyanott Filmesztétikát tanultam, valamint az ELTE ÁJK Doktori Iskolájába jártam. Az Evangélikus Hittudományi Egyetem teológus hallgatója 2000-2007 között voltam. Itt alapítottuk meg barátaimmal a KAIROSZ c. teológiai-művészeti folyóiratot. 2006/07 tanévében a hatodév gyakorlati tanulmányait Debrecenben végeztem.
A 2007/08-as tanévben pedig előreláthatólag a Helsinki Egyetem Teológiai Fakultásán leszek vendéghallgató."

"A lelkészi hivatásomban elsődlegesen a személyes Istenhez közeledést – a spiritualitást – szeretném saját és mindannyiunk életében ösztönözni. Felelevenítve a hagyományos keresztény – ezen belül evangélikus – ima- és zarándokgyakorlatokat, ugyanakkor figyelemmel kísérve a nyugati – főképpen német – és északi evangélikus egyház ilyen irányú hagyományait. Itt töltött évemet is elsősorban ilyen művek tanulmányozására szenteltem, és amennyiben a jövőben visszatérhetek Debrecenbe, ezt a vonalat szeretném erősíteni. Ezen hagyományoknak, véleményem szerint, fontos teret és mintaszerű megvalósítást adhatna a debreceni gyülekezet. És egyházi intézményként a mai világ álszellemi irányzataival szemben egy menedéket, egy erős várat képezhet azok számára, akik minél több életterületüket szeretnék Isten erejével áthatni."

„1943. augusztus 25-én születtem Ungváron. Gyógyszertári analitikus szakasszisztens végzettségem van, már nyugdíjas vagyok. Férjemmel 1970-ben kötöttem házasságot, két fiam, egy lányom és egy unokám van. 1945 óta van kapcsolatom a Debreceni Evangélikus Gyülekezettel, szüleim ebben a templomban esküdtek, én 1957-ben konfirmáltam szintén itt.”

„Gyülekezetben betöltött tisztségem, feladatköröm: presbiter, jegyző, egyházi könyvek, újságok árusítása a templomban. Nagyon jónak és fontosnak tartom a rendszeres szeretetvendégségeket, a gyermek és ifjúsági alkalmakat, melynek a gyülekezet jövője szempontjából van óriási jelentősége. Jó a nagyváradi gyülekezettel való baráti kapcsolattartás, talán ezt bővíteni lehetne magyarországi gyülekezetekkel is. Megfelelőnek tartom a történelmi egyházakkal a viszonyunkat és az együttműködést.”

„Zenei tanulmányok: Budapest, Bécs. Végzettség: karnagy, karmester. 28 éve vagyok Debrecenben. 1979-1994 között a Csokonai Színház karigazgató-karmestere voltam. 1994 óta a Kodály Zoltán Zeneművészei Szakközépiskola tanára vagyok; 1997 óta vezetem a Debreceni Egyetem Monteverdi Énekkarát, 2007- től pedig a Karcagi Szimfónikus Zenekart. Belföldi jelentős vendégszerepléseim: Budapest, Szeged, Miskolc, Nyíregyháza.”

„A presbitérium aktívabb jelenlétét szeretném elérni minden alkalmunk kapcsán. Hivatásomból adódóan szervezem templomunk zenei alkalmait, orgonánk elkészülte után orgona-hangversenysorozattal is szeretném a köztudatban való helyértékünket növelni. Fontosnak tartom a debreceni egyetemeken tanuló evangélikus diákság aktívabb részvételét gyülekezetünk életében.”

„Nem vallásos családban nőttem fel. Az evangélikus egyházat és a lelkészi szolgálatot 18 és 19 éves koromban választottam személyes döntésem alapján, és ezt a döntésemet azóta sem bántam meg. Debreceni szolgálatom előtt – melyet immáron 9 éve, 1998-ban kezdtem el Béres Tamás lelkészt követve – egy évi pécsi segédlelkészi év után hat évet a budapesti fasori evangélikus gyülekezetben töltöttem. Családos vagyok, három fiúgyermek édesapja.”

„Istennek hála, vannak olyan gyülekezeteink, melyek megosztottság, pártokra szakadás nélkül léteznek hosszú évtizedek óta: ide tartozik a debreceni evangélikus gyülekezet. Ilyennek ismertem meg 9 éve, és mindeddig sikerült is ilyennek megőrizni. Ezért fontosak számomra a 122. Zsoltár szavai: „Legyen békesség falaidon belül…” És ezért érdemes fáradozni, hiszen minden más ennek már csak következménye, és erre az alapra épül rá”