„Az evangélikus egyházzene alapja a Szentírás, valamint az egyházzenéről vallott evangélikus felfogás, ami szerint az egyházzene Isten tetteinek hirdetője, igéjének hordozója. Nem az istentisztelet „megszépítése” a feladata, hanem a liturgia lényeges alkotóeleme. Erre kötelez a hagyomány is, amelyet az egyház az elmúlt századokban számunkra örökül hagyott”
A gyülekezetünkben folyó egyházzenei munkát a magunk szerény eszközeivel, de ennek a felelősségnek a tudatával végezzük.
Zenei életünk középpontjában természetesen az orgona áll.
Hosszú időn át, 1925-től egy két manuálos, pedálos Rieger orgona látta el a liturgiai feladatokat. Bár a rossz állapotú, nem túl igényes hangszer erre nem volt igazán ideális, azért minden adventben tartottunk orgonazenés áhítatokat rajta.
2003-ban ez a hangszer végleg elhallgatott. Ekkor döntött úgy a gyülekezet, hogy a régi, és a gyülekezet szívéhez nőtt orgonaszekrénybe új, korszerű mechanikus csuszkaládás hangszert építtet. A tervezésben Trajtler Gábor volt segítségünkre, a kivitelezéssel Paulus Frigyes budaörsi orgonaépítőt bíztuk meg.
Az új hangszer mára csaknem teljesen elkészült – egyetlen sípsora hiányzik, valamint hátravannak az intonáción végzendő utolsó simítások, valamint az evangélikus liturgikus zenéhez és repertoárhoz leginkább illeszkedő speciális un. Kirnberger II. hangolás elvégzése.
A kicsi templomtérhez illeszkedő kicsi, 14 regiszteres, két manuálos-pedálos hangszer reményeink szerint lehetőséget biztosít majd arra is, hogy neves orgonisták vendégszereplésével rendszeresen szervezhessünk zenés átitatókat.
Nagyobb ünnepeken felügyelőnk, Pazár István szervezésében időről időre megszólalhat egy-egy Bach-kantáta is, ápolva ezzel egyházzenei múltunk legértékesebb hagyományait.
Hasonlóan szervezett módon szólalhatnak meg alkalmanként hangszeres művek is – koncertszerűen, zenés áhítat keretében.
Templomunkban néhány fiatal áldozatos közreműködésével éveken át működött énekkar is.
Lehetőségeinkhez mérten nagyobb ünnepeken és ökumenikus alkalmakon gazdagította az istentiszteleteket, évente 3-4 alkalommal. Nagy bánatunk, hogy ezek a fiatalok időközben elkerültek a városból, utánpótlás nincs, így most már évek óta nem működik nálunk énekkar.
Ezúton is hadd biztassunk mindenkit, aki ehhez kedvet érez: keresse gyülekezetünk kántorát – ilyen kis létszámú együttesnél sokszor egy-két emberen múlik, hogy tud-e működni, élni, dolgozni, vagy sem. A bevezetőben említett tradíciókhoz igazán saját énekkarral válhatnánk méltóvá.
Ne feledjük: kétszer imádkozik, aki énekel.
Templomunk zenei életével önálló weboldal foglalkozik, mely megtekinthető a www.degymusic.uw.hu címen

